2022. november 29., kedd - Taksony

 

Vártörténet

Régészeti emlékekkel bizonyítható, hogy Győr város mai területe azóta lakott, mióta ember jelent meg a Kisalföldön. Az első nagyobb települést a kelták alapították Kr. e. 500 körül, majd a Kr. u. I. században a rómaiak erődítményt emeltek a Káptalan-domb helyén. Ez nem csak katonailag volt fontos, hanem körülötte virágzó kereskedő-város alakult ki. Az első kőfalakat a királyi városi rang elnyerése után építették a 13. században.
Ezek a vékony, magas falak, karcsú tornyok a török hódításig, a puskapor használatának elterjedéséig voltak használhatóak. Ekkor alacsonyabb, zömök falakra volt szükség, amit nem volt olyan könnyű ágyúval lerombolni.
Az úgynevezett füles- bástyás vár olasz építőmesterek segítségével és a Habsburg császár támogatásával épült az 1500-as évek végén. Abban az időben ez volt a legmodernebb szerkezet. A győri vár volt Magyarország legelső és legerősebb ilyen típusú vára.
Elavulttá a XIX. század elejére vált, amikor Napóleon hadai már könnyen elfoglalták és a bástyákat berobbantották. Ezután a politikai helyzet úgy alakult, hogy már nem volt szükség várakra, így a romokat elbontották, a területet fölparcellázták és kiosztották a város lakóinak.

 

A Füles Bástyában a bejáratnál megtekinthetnek két rézkarc másolatot is, melyek a XVI. századi Győrt ábrázolják.

 

Győr az 1566-os Hufnagel metszeten

 

Az egyik rézkarc Hufnagel munkája, ahol a frissen felépült Új-olasz bástyarendszert ábrázolja, valamint láthatjuk a Rába, Rábca és Duna torkolatánál jól kivehető "Palatium-ot", melynek délnyugati várfala az egykori kelta város helyén épült római katonai tábor, Arrabona castrumának majdnem tökéletes négyszög alakú formája.

 

A másik rézkarc Hans Siedmacher munkája, ahol Győr felszabadítását ábrázolja.
 

Győr város egykori látképét, valamint helyszínrajzát a következő képeken tekinthetik meg:



VártörténetVártörténet




Eseménynaptár
Előző hónap | 2022. november | Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
010203040506
07080910111213
14151617181920
21222324252627
282930
 
Hírek, újdonságok
2022.09.26.
 Kedves Látogatóink! A Füles Bástya október 1-től zárva tart. Az itt bemutatott állatokkal és a kollégákkal egy új bemutató keretein belül találkozhatnak majd az állatkertben. Részletek hamarosan...
2022.03.28.
Visszatér a 2018-ban nagy sikert aratott napközis Bástya tábor. 2022. április 14 és 19-én Téged is vár a tavaszi szünet egyik legállatibb programja!
2022.02.19.
Farsangi buli a Bástyában! Megszabott létszámmal ugyan, de ismét megrendezhetjük egyik legkedvesebb programunkat, a bástyás farsangot.  Egyaránt várunk kicsiket és nagyokat, hogy együtt űzhessük...